morfológia
A jurták azonosításának lehetséges pontjai
A rácsozat A rács az egyik legjellemzőbb, bár kívülről nem látható elem. Eddigi, persze szerény, tapasztalataink alapján a rácsozat olyan formai elem, amiben a jurták egy-egy jellegzetes területen nem térnek el jelentősen. A rácskereszteződések számában – elsősorban az újkori készítésmód spórolós hozzáállása miatt – lehet különbség, de a rácsozat formájában és a kötözés irányában nem.
A területi hagyományok alapján lehetnek „C” és „S” lécezésű rácsozatok. Ezek kialakulásáról egyenlőre nem tudunk semmit mondani, de ígérjük, hogy kutatunk. A másik jellegzetesség a kötözés iránya. A lécek sosem szimmetrikusak, így megkülönböztetjük a rács belső és külső oldalát. A belső oldalt szemlélve pedig feltűnhet, hogy a felül lévő lécek egyes jurtáknál a bal felső sarokból haladnak a jobb alsó felé, míg más jurtáknál épp ellenkezőleg. Ez színtiszta hagyomány, mert technikailag mindkét megoldás megfelelő.
Az ősi módon készült jurták természetesen nem vizsgálhatók metrikus mértékrendszer segítségével. A rácsozat kereszteződéseinek, magasságának és a felállításkori rácspont távolságnak a legősibb jellemző ismérvei: két furat között a távolság egy kisarasz, két szomszédos rácspont között, felállításkor a távolság egy nagyarasz, a jurtafal pedig vállmagas.
A rácsozat alapanyaga régesrég a hasított gallyfa volt, melyet jobb esetben még gyalultak, főzve puhítottak és kalodában szárítottak a megfelelő formára. Mindezt nagyon egyszerű eszközökkel és módszerekkel végezték. A legnépszerűbb, hagyományos faanyag a fűz volt.
A tetőrudak A tetőrudak formája két csoportra osztható: vannak a teljesen egyenes tetőrudak és a végükön meghajtott tetőrudak. A hossz, eddigi tapasztalataink szerint, nem haladja meg a felállításkori sugarat és a legrövidebb a száraz területen épülő (mongol) jurtáknál.
Eredetileg a tetőrudak is egyetlen gallyfából készültek. Ezeket nem hasították, egészben használták fel és ugyanúgy kalodában szárították a megfelelő formára. A hajlított végű tetőrudakon az utolsó könyöknyi részt vonókéssel vékonyították le és ezt hajtották meg. A rudak végét eredetileg kúposra hegyezték.
Az újabb korban a tetőrudak keresztmetszete szögletessé vált. A mai mongol jurtákon jellegzetes formára gyalult tetőrudakat találunk, melyek hegye is szögletes.
Istenfa (karika tartó oszlop) Ez az alkatrész kizárólag a mongol jurták tartozéka. Párban tartja a rendszerint igen nehéz karikát, formája „T” alak, a felső szakaszon sokszor gazdagon faragott, díszített. A mongol jurtákban a nagyon alacsony tetőszög és a nehéz tündök indokolja e tartozékot, e nélkül a mongol jurta jó eséllyel összerogyna. Más népek jurtáinál ilyen oszlop nincs.
Ajtó Legkorábbi időben ez egyszerűen nem is volt, hanem csak bőr vagy nemez vagy ezek kombinációi zárták el a bejáratot. A legtöbb területen az ajtótakaró lap meg is maradt. Az ácsolt szerkezetek, mint amilyen az ajtó is, nem igazán sajátja egy jurtának, amit eredetileg kizárólag gallyfákból készítettek. Természetesen mára sokat változott a helyzet.
Az ajtószárnyak maguk is utalhatnak a jurta eredetére, mert az újkori mongol jurták szinte kizárólag egy ajtószárnnyal érkeznek meg hozzánk, míg Belső-Ázsia legnagyobb részén a kétszárnyú ajtó a jellemző. Az ácsmunka rendszerint nem túl kidolgozott, inkább csak funkcionális és elnagyolt. A modernebb jurtákon találkozhatunk igényesen kivitelezett munkával is, de annak természetesen ára is van. Nagy ritkán belefuthatunk olyan kombinált ajtóba is, melynek külső és belső szárnyai is vannak, de ez egyáltalán nem autentikus, bár kétségtelen, hogy a hőszigetelés szempontjából jobb. Korábbi időkben léteztek egyedi funkciót ellátó jurták: templom jurta, házasságkötéskor használt jurta – ezek természetesen gondosan díszítettek voltak.
Általános szabályként megszavazhatjuk, hogy a kétszárnyú ajtók rendszerint befelé, míg az egyszárnyúak kifelé nyílnak. Ritka kivételek akadnak.
Az ajtótok magassága legtöbbször a felállításkori rácsmagassággal egyezik meg, ám nem ritka, hogy a szemöldökfa valamivel túlnyúlik a rácson.
Az ajtótok szerkezete is jellegzetes lehet. Az ősi itt is egyszerűbb. Sokszor csak a küszöb és a szemöldökfa közé helyezett rúdpár képviseli a tokot. Ennek fejlettebb verziója, ha a tok egységes minőségű pallóanyagból készül, összecsapolva, faszegekkel rögzítve. Az ilyen tokon már furatok vannak a jurta hevedereinek rögzítésére, vezetésére. A mai mongol tok a legösszetettebb, ácsolt, zárt, kazettás szerkezetű és sokszor a furatokat is szemes karikák helyettesítik.
Tündök vagy tetőkarika Ki tudja hogy készült az első? Valószínű úgy, mint a fonott gallykoszorú és ahhoz kötözve rögzítették a tetőrudakat, de ez csak feltételezés. A lényeg, hogy az ősi tündök egyetlen, vastagabb gallyból készült, melyet hosszas főzéssel puhítottak alakíthatóvá és emberes munkával körbe hajtották, átlapolva, faszeggekkel rögzítették, majd kalodában szárították. A tündök rendszerint kb. 140-150 cm átmérőjű, ami megfelel durván egy négy lépés hosszú gallynak.
A mai jurták többségén még most is így készül a karika alapja. A mongol itt is kivétel, mert az egy ácsolt dupla-karika, melyet szegmensekből ragasztanak össze és küllőszerű szögletesre faragott ívek kötnek egybe. Léteznek laminált karikák is, ahol vékony falemezeket ragasztanak egymásra egy körpalást mentén, míg a kívánt vastagságot el nem érik – természetesen ez újkori módszer.
A karika ősi formájában közel kör keresztmetszetű, a modernebbek és a mongol mindig szögletes. A karika furatai rendszerint átérnek az egész keresztmetszeten, a mongol itt is kivétel, mert ott csak néhány centire hatolnak be a tündökbe, de nem érnek át. A furat a mongol kivételével kerek, míg ott szögletes. A furatba a tetőrudak megfelelő mélységben kell, hogy illeszkedjenek, mert felállításkor a tetőszerkezet csavarodik és a nem elég mélyen betolt tetőrudak kicsúszhatnak és a jurta összerogy. A mongol megint csak kivétel, mert ott ennek nincs jelentősége.
Tündök ívek Az egyik nagyon jó támpont annak meghatározására, hogy milyen jurtában is vagyunk, ha felnézünk a tündökre és megvizsgáljuk az íveket. Az ívek két fontos funkciót töltenek be. A legfontosabb, hogy a tündökponyvát megemelik, így a ráhulló csapadék lefut róla és nem gyűlhet össze a közepében. A másik szerepe az, hogy merevíti a karikát és ezzel együtt segít a szabályos kör alak megtartásában. A szimmetria közeli állapot megtartása fontos, hiszen ha a tetőkarika deformált, akkor a tetőrudak az egyik oldalán alig érnék el, míg a másik oldalon szinte feszülnének a lyukakba, melynek a következménye, hogy a tetőrudak egyes szakaszokon könnyen kifordulhatnak, a tetőszerkezet megcsavarodhat és a jurta végül összerogy.
A tündökívek eredetileg megint csak hajlított gallyak, de a modernebb időkben vékonyra gyalult lécekkel is találkozunk. A tündökívek hagyományosan kereszt alakban helyezkednek el és a találkozási pontokon egymáshoz rögzítik őket. A párhuzamosan futó ívek száma jellegzetes adat. Jellegzetes továbbá az is, hogy párhuzamosan futnak vagy valamely módon összetartanak. Az ívek általában a karika belső oldalából és nem a tetejéből indulnak ki, a valójában nekik megfelelő hornyokba, furatokba vannak befeszítve és felülről faszeggel rögzítve.
A mongol teljesen más koncepciót követ, ott ugyanis az ívek inkább küllők, melyek kifűrészelt anyagból vannak és ácsolt kapcsolattal találkoznak a belső karikával, melyet szintén egy kereszt alakban csatlakoztatott ívpár zár le.