jurta-história
Hogyan alakultak ki a jurták?
Élet a jurták előtt
A tágas, száraz ázsiai pusztákon évezredek óta a nomád és félnomád nagyállat tartás a legjellemzőbb, legkifizetődőbb életforma. Minden a jószág körül forog, jószágban áll a vagyon és a jószág a büszkeség forrása.
A legelő után jár a gazda és járt mindig is. Az egész élete mozgásban telt el és semmi olyat nem csinált, ami ebben hátráltatta volna. Többek között sosem épített jelentősebb házat, épületet, ólat. Ezek a pusztában a jurta előtt is csak provizórikus, gyorsan elkészíthető és elbontható alkalmatosságok voltak.
Azután a bronzkor nagy találmánya, az időszámítás előtti negyedik és harmadik évezred fordulóján elterjedő kerék, meghozta minden pusztában csapongó pásztornak a kordét és annak számos formáját.
Kordén élni, az ám a valami! Nem kell házat emelni, sőt legjobb lesz magát a kordét berendezni, befedni, tetőt húzni fölé, sőt tűzhelyet építeni benne. Az egész alkotmány persze nem lehet nagyon nehéz, nincs a világon annyi türelem, ami minden alkalommal befogná azt a tizenkét rakoncátlan ökröt…
Ezért a kordék fölé legtöbbször könnyű faváz kerül, fonott fallal vagy jurtafal szerű, rácsos fallal. Hérodotosz is úgy emlékezik meg a szkítákról, hogy a férfiak lovon éltek, míg az asszonyaik ökrös kordékon és nem építettek házakat, sem földműveléssel nem foglalkoztak, hanem a marháik jelentették a megélhetésük alapját.
Hippokratész sem feledkezett meg az északi népekről és azt jegyezte fel, hogy „a legkisebb fogatok négykerekűek, de van, amelyik alatt hat is forog és nemez fedi őket, egészen olyanok, mint egy ház, némelyikben egyetlen helyiség van, de olyan is akad, melyben három! A kocsikat igába fogott ökrök húzzák, általában kettő, de van, hogy három. A kocsikban az asszonyok élnek, a férfiak inkább lóháton járnak…” Lám, a két leírás összecseng, persze nem kizárt, hogy olvasták egymást…
Egy másik, kevésbé közismert kortárs, Aescilusz hozzáteszi: „…fonottforma, kerekes kunyhók, olyanok, mint egy kocsi”.
Ez a kocsin élés persze sosem szűnt meg igazán, olyannyira nem, hogy még az időszámításunk szerinti negyedik század körül élt hunok életformájáról is nagyon hasonlót írt Marcellinus, bár ő őszinte utálattal teszi ezt. Azonban a kíni évkönyvekben az ázsiai hunokról, a Xiung-nu-król már azt is feljegyzik, hogy a kocsik mellett nemezsátruk is volt. Részleteket sajnos nem tudunk meg. A kocsikhoz még annyit, hogy a besenyő törzsszövetség, mely a hunokat követően a hatodik-hetedik század körül alakult ki a Szir-Darja mentén is a hunokhoz hasonló, kocsizó stratégiát követ. Megálláskor a szekerek kört formáznak, melyen belül az állomány legelhet. A besenyők végül a mai Ukrajna területén állapodtak meg, ahol az orosz megnevezésük „kibitki”, azaz szekeres nép. Ez a kibitki nép, mint az köztudott, közvetlenül hatott a magyarok honfoglalására is.
A jurta leköltözik a szekérről
Jurta alatt ezúttal is a rácsos falu nemezsátrat értjük. Ez a később mindenhol elterjedt típus a hun törzsszövetség idején, a Bajkál tó déli oldalán, feltételezhetően az Altajban élő türkökhöz köthető leginkább. Ezek a türkök i.sz. 552-ben lerázták a zsuan-zsuan igát és nekivágtak nyugatnak, Közép-Ázsia felé.
Nem sokkal később, bizánci látogatók a nyugati türköknél az alábbiakat jegyezték fel:
„Nomád népség, nemezházaik vannak. Egyhelyben csak ideig-óráig maradnak, majd továbbállnak. Sátraik mindenfelé, nomád szokás szerint szertendő-széjjel láthatók a pusztaságban. Bár az életük igen kemény, mégis úgy viselkednek, miképp az útjukat vesztett szamarak.” – sommázta a fennhéjázó krónika.
Innentől fogva a jurtával kapcsolatos leírások, utalások egyre több néppel kapcsolatban, egyre nagyobb területen és egyre egyértelműbben fordulnak elő. A kilenc és tizedik századi szövegekben már egyértelműen megnevezik a jurta különféle alkatrészeit: a rácsozatot, a tetőkarikát. Ekkorra már rég a napi rutin része lehetett, hogy anyjuk tűzrakáskor jobban félrehúzta a tündökfedő lapocskát…
Nagyon pontos arab (Al-Ya'qubi, i.sz. 891) forrás szerint, aki a Sogd, Shash és Fergana után délre és nyugatra fekvő területekről írva megjegyzi: „Lám, előttünk immár pogány föld, a türkök területe, mely Khurasant és Sistant öleli körül, melyeket együtt Türkesztánnak hívnak. A türköket Karluk, Toguz Oguz, Turkesh, Kimak, és Guz törzsekre oszthatjuk. Ezeknek a türköknek nincsenek építményeik, sem erődítményeik. Mindössze türk sátrakat állítanak, melyeket hevederek tartanak össze, szegeik hátas állatok és marhák bőréből van borításuk pedig nemez.” Ennél több talán nem is kell…
Ekkortájt a magyarokat leginkább a következő események érintették:
A Nyugati Türk Kaganátus összeomlását követően, a nyolcadik század második felében újabb türk vándorlási mozgalom hullámzott végig Közép-Ázsia örökké nyughatatlan pusztáin. A Gúz vagy másképp Ogúz nép 775 és 785 között, Transzoxiána felé átlépte a Szir Darja vonalát és hamarosan nyugat felé szorította a Besenyőket és a Baskírokat és ezzel aztán minket, magyarokat is. A lényeg, hogy mindezek a népek, mi is, erős türk kulturális hatás alatt álltak, sokuk maguk is valamilyen türk törzs része, leszármazottja volt. Jó eséllyel eltanulták egymástól a pusztában előnyt jelentő életformát és a maguk törzse ízlésére formálva, de alapvetően nagyon sok azonos eszközt, fortélyt egyformán alkalmaztak a mérhetetlen sztyeppe több ezer négyzetkilométerein át mindenhol.
Emiatt – és még a mongol jurta alapvető különcsége miatt – gondolom úgy, hogy a magyarok nemezsátora közelebb lehetett a türk jurta formájához, mint bármi máshoz.